"Terveim, ötleteim vannak. Sokat köszönhetek annak, hogy az elmúlt évben annyit foglalkoztunk a döntésekkel.  Hálás vagyok nektek, mert segítséget adott a közös munka."

kulcs6

"Jókor és jó helyen szólított meg a 2014-ben induló pszichodráma csoport plakátjának gondolatébresztő központi kérdése, ami végül elvezetett Mártiék csoportjához. A több mint egy éves közös út nagyon sok segítséget adott ahhoz, hogy megértsem saját érzéseimet, de talán még fontosabb, hogy el tudjunk igazodni a világban körülöttünk élő emberek között, és képesek legyünk mások érzéseit és élethelyzetét is mélyebben megérteni. Úgy mondanám, hogy a jó fizikai erőnlét mellett a léleknek is szüksége van ilyesféle rendszeres tornára." (Ági, 30)

" A pszichodráma , mint műfaj ismeretlen volt számomra, de Péter és Márta vezetésével kitárult az önismeret egy sajátos, új útja, melyben a bizalom olyan erős szálakat fűzött a résztvevők közé, amely alapfeltétele lett a közös munkának. A csoport tagjai 1,5 éven keresztül kísérték egymás sorsát, s folyamatosan szembesültek a saját sorsukkal, életük eddig fel nem tárt gócpontjaival. A szeretetteli légkör és a szakmai segítség által mély sebek okait tártuk fel, rápillantottunk elakadásainkra és oldást kaphattunk drámai élethelyzeteinkben, vagy éppen megoszthattuk örömeinket. Azóta is, igaz-távolról, de kísérjük egymás életét, és várjuk a következő találkozás örömét. Mindenkinek ajánlom ezt a önmegismerési lehetőséget, aki a belső fejlődésének erre a fontos szakaszára lépett, vállalja a szembesülést , nem ijed meg a megosztástól,  vágyik a külső segítségre,együttműködéssel el is fogadja azt. E folyamat nem ér véget a tanfolyammal, a 20 órás elköteleződés csak egy Folytatás Kezdete. Gyertek bátran! " (egy résztvevő)

"Több hónapig jártam önismeretre, amit Márti vezetett. Azoknak az alkalmaknak a tapasztalata sokat segített abban, hogy a mindennapjaim egyre tudatosabban éljem meg, döntéseimet jobban átgondoljam, határaimat megtartsam és jobb férj legyek. Márti a csoportban mindig egészen jelen volt, odafigyelése segített bennünket elmélyülni problémáinkban, megtalálni saját megholdásaink.
(Tamás, 29.)"

“Messziről jött emberként érkeztem a pszichodrámára, nem tudtam mit várhatok tőle. Az élmény azonban várakozásaimon felüli volt, amihez nagyban hozzájárult Márti finom, intuitív, diszkrét és mégis céltudatos, profi hozzáállása, segítő támogatása, melynek köszönthetően a csoport számomra hihetelen utat tett meg az első és az utolsó alkalom között. Egyénenként és együtt is.” (Zsolt, 35 éves)

"Életem egyik nagy élménye, hogy résztvehettem egy pszichodráma csoport munkájában, melyet Márti és egy kollégája vezetett. Márti megértő, elfogadó személyisége, kedvessége sokat segített az őszinte légkör kialakításában, abban, hogy megnyíljunk egymás előtt, rálássunk problémáinkra és elinduljunk a változás útján. Márti csoportjában megtapasztalhattuk, hogy milyen az ítélkezés nélküli elfogadás. Olyan megértően és figyelmesen hallgatott meg minket, hogy hamar elmúltak kezdeti félelmeink, és rövid idő alatt jó csoport kovácsolódott össze az addig ismeretlen emberekből. Kreativitásával, játékosságával megteremtette a dinamizmust a csoportban, a nehéz helyzetek után is sikerült feloldódni, továbblépni. A csoport indulásakor egy nehéz problémát hordoztam, ami megoldhatalannak tűnt számomra. Mára ez a probléma a helyére került, ami nemcsak az én életemben, de a családom életében is poziív változásokat hozott, és ebben nagyon nagy szerepe volt a pszichodráma csoportnak és vezetőinknek, köztük Mártinak." (Ildikó, 55 éves)

Ha tetszett, ossza meg ismerőseivel!
Kövessen minket!